A gyűjteményről

1947 januárjában Magyar Rendőr címmel új folyóirat jelent meg a magyar sajtópiacon. A kizárólag a belügyi állomány tájékoztatását szolgáló, belső terjesztésű újság a Belügyminisztérium Közrendészeti Főosztályának Politikai Osztálya gondozásában indult. A Magyar Rendőr első főszerkesztője Marschall László rendőr ezredes volt, akit 1948 végén leváltottak, majd 1949 májusában a Rajk-perben bíróság elé állítottak és kivégeztek. Elítélése és kivégzése az egész szerkesztőség lecserélését vonta maga után.

A kezdetben kétheti lapként megjelenő újság fényképek nélkül indult. Az első fotó fél évvel az indulás után, 1947 júliusában került az újság borítójára. 1948 végéig csak a négy mélynyomású borító-oldalon lehetett fényképekkel találkozni, de 1949-től a belső oldalak is illusztráltak lettek. A fényképek megjelenésével egyidőben főállású fotósokat szerződtettek a laphoz, akik közül többen évtizedeken át dolgoztak az időközben hetilappá alakult újságnál. Egyidőben általában 3-4 fotós szállította a riportokat és tudósításokat, melyek jórészt sosem jelentek meg a lapban. A kezdetektől precízen vezetett fotónaplókat és a kinyomtatott újságszámokat összehasonlítva látható, hogy az exponált anyag több mint kétharmada soha, sehol nem jelent meg. A képkockák zöméről papírnagyítás sem készült. Szintén a fotónaplókból tudható, hogy az évtizedek során a filmtekercsek negyede elveszett (nem került az archív anyagok közé, esetleg a fotós hazavitte, vagy időközben megsemmisítették). Miközben sok riport készítésének dátuma, témája, készítőjének neve nem, vagy csak nehezen pontosítható, általánosságban elmondható, hogy a riportok zöméről fennmaradtak az alapinformációk. Így tudjuk a sorozat címét, a szerző nevét, a kép készítésének időpontját és helyszínét. Az archív anyag kezelője minden filmtekercset növekvő számsorrendben megszámozott, így az egyébként nem dokumentált sorozatok készítésének idejét is meg tudjuk állapítani.

A Magyar Rendőr fotósairól általában keveset tudunk. Zömmel jó szakemberek, rendőrségi fotósok (sokszor egyúttal helyszínelők) voltak, akiktől távol állt a művészi fényképezés, de szakmájukat általában magas színvonalon űzték. Ezért is történhetett, hogy a fennmaradt negatívokon meglepően kevés a selejt kocka. A fotósok közül a legismertebb Ruttkay Pál volt, aki 1945 után közlekedési helyszínelőből lett a Magyar Rendőr fotósa és akit az 1968-as nyugdíjazásakor joggal neveztek a "testület krónikásának".

Az eddig digitalizált anyagot végignézve látható, hogy a tudósítók valóban országos szinten dokumentálták a belügyi, rendőrségi munkát, illetve az állampolgárokkal szembeni eljárásokat és akciókat. Arányait tekintve igen sok a vidéken (akár kis falvakban) készített riport, de a tudósítók szinte mindenütt megjelentek, ahol a rendőrség ott volt. Márpedig, különösen a Rákosi korszakban, a belügy mindenütt ott volt. A villamosokon tujázó gyerekektől, a Tervkölcsön jegyzőkön át a bírósági tárgyalásokig és a szántás-vetéstől a beszolgáltatásokig, a rendőröket mindenhová elkísérték a tudósítók. A teljes gyűjtemény fókuszában a rendőrség belső élete áll (kiképzések, eligazítások, lövészetek, nyaralások, járőrök és helyszínelők), de nagy számban láthatunk izgalmas városképeket, sportfotókat, életképeket és úttalan utakon készített megdöbbentő útifotókat is. Így tehát miközben számtalan beállított, a valósággal még köszönőviszonyban sem álló tudósítást látunk, a fotókon folyamatosan jelen van, "kilátszik" a létező kommunizmus.

1947 és 1989 között több mint 18.000 tekercs Leica, illetve 6x6-os filmet exponáltak a Magyar Rendőr fotósai, így tehát a közel 500.000 képkockán cca 20.000 riportot találhatunk. Ez a hatalmas, témájában és minőségében is rendkívül sokféle anyag, mely a szocialista Magyarország történetét egy egészen egyedülálló látószögből, a belügy nézőpontjából dokumentálta, a rendszerváltás után kis híján megsemmisült. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a negatívok végül 1992-ben a Magyar Fotográfiai Múzeumba kerültek, ahol a gyűjtemény különálló, fontos részét képezik.

A Magyar Rendőr fotóarchívumának feldolgozása 2008 tavaszán kezdődött és folyamatosan zajlik. Az eredeti negatívokat kronológikus sorrendben digitalizáljuk, így az itt látható tartalom havonta bővül. Az időrendi sorrendet egyedül az 1956-57-es anyagok kapcsán bontottuk meg. Ezeket (történeti jelentőségük okán) előre vettük, így tehát a forradalomhoz (időrendben) kapcsolódó anyagok már most láthatóak. (Sajnos a rendőrségi tudósítók nem vettek részt a forradalom dokumentálásában, de egyedülálló riportokat készítettek 1957 elején, pl az elesettek exhumálásairól).

Az egyes riportok leírása igen nehéz feladat. A közvetlen résztvevők, szemtanúk jórészt már nem élnek, a magyar rendőrség története ilyen mélységben eddig földolgozatlan, nehezen kutatható. Ezért jónéhány szakértő vesz részt a leírásokban, akik közül többeknek név szerint is szeretnénk megköszönni a segítségüket. Bikácsi Jolán, a Magyar Rendőr 1947-es szerkesztőségének tagja, Ladvánszky Károly nyugalmazott rendőr altábornagy, Dr Katona Géza nyugalmazott rendőr dandártábornok és Dr Déri Pál nyugalmazott dandártábornok, a Rendészeti Szemle (később Belügyi Szemle) alapító főszerkesztője segítsége nélkül aligha tartanánk itt.

Tudjuk, hogy sok információ még hiányzik, jónéhány esetben bizonytalanok vagyunk a szereplőket vagy helyszíneket illetően. Ezért arra kérünk minden érdeklődőt, hogy a témával, vagy egy-egy képpel kapcsolatos ismereteiket osszák meg velünk. Tudjuk, hogy a képek kereshetőségének alapfeltétele a jó leírás, ezért minden információt, adatot és adalékot köszönettel veszünk. Az egyes sorozatokhoz tartozó leírások végén az információközlő nevét külön jelöljük.